Leírás
Mala-karkötő készítő workshop, ehhez szükséges kellékekkel és welcome itallal - 1 fő részére
A workshop kis létszámban kerül megrendezésre, hogy megmaradjon a személyes, bensőséges, szentséges, tiszta értéke. A belvárosi szépítő műhelyemre megérkezve a lelkes jelentkezőket egy teával fogadom, amely segít megérkezni. A teázás során összeismerkedünk egymással és megbeszéljük ki milyen céllal érkezett erre az önismereti eseményre. Majd a verbális összehangolódás után egy vezetett meditációval lelki szinten is megszenteljük az elkövetkezendő pár órát, amit közösen fogunk tölteni.
Ezután elmesélem, hogy milyen technikával tudsz a legpontosabban rátalálni a segítő ásványaidra, amelyekből elkészíted a saját maládat a segítségemmel. A program során felmerülő szükséges eszközöket, ásványokat, a megfelelő környezetet, hangulatot biztosítom. Az esemény ideje körülbelül 4 óra hossza, amely esetenként változhat attól függően, hogy mennyire merülünk el a mala készítés közben a meditációban/beszélgetésben.
Manapság már elég elterjedt használati eszköz a mala és ékes viselet nyakban, illetve karon hordva. Viszont a mala sokkal-sokkal több, mint egy divatos ékszer. A mala, azaz imafüzér segít elmélyülni a meditációban. Emellett a kiválasztott összetevőknek megfelelően segítheti, támogathatja lelki fejlődésünket. Továbbá a mala gyöngyök hozzásegítenek megtalálni a test, a lélek és az elme nyugalmát, ez az oka, hogy olyan sokan ösztönösen vonzódnak a mala gyöngyökhöz. A mindennapi életben a mala gyöngyöket emlékeztetőként viseljük, aminek az érintése segít kiegyensúlyozni az elmét a mindennapi megpróbáltatások alkalmával.
Mindeközben elmesélem a mala történetét, hogy hogyan tud segíteni számodra nap, mint nap, illetve a meditáció során miként használatos. Továbbá elmesélem, hogy hogyan tudod tisztítani és feltölteni a karkötődet tiszta energiával otthon. Miután az ásványok kiválasztásra kerültek megmutatom a megvalósítási technikáját. Igénytől függően szoktak beszélgetős csoportjaim is lenni, de lehetséges az is, hogy egy meditációs hangulatban mindenegyes mozdulatot a JELenben töltve megélve fűzzük a malát, ez maradjon az itt és most titka. A workshop egy meditációval zárul, amely során összerezonálódik a készítő az elkészített malájával és tisztítjuk, behangoljuk a füzért. Ajándékként személyre és malára szabott mantrát egyénileg mindenki részére nyújtok, amely a továbbiakban segítheti a meditációt.
Nekem rengeteget ad a saját maláim során az elkészítés öröme és a használata is. Remélem hasonló érzésekkel ajándékoz meg Téged is. Minden workshop egy hatalmas lélekemelő együtt töltött idő.
Foglalási feltételek
Metta Ékszer
1064 Budapest, Podmaniczky utca 81., 66-os kapucsengő
Weboldal link: https://mettaekszer.hu/
Előzetes bejelentkezés szükséges: info@mettaekszer.hu vagy +36 30 / 584 73 37
Foglaláskor add meg a Te Napod élménykártyán szereplő kategóriát (Egy feledhetetlen nap) a beazonosításhoz. Te Napod élménykártyádat, ami tartalmazza az egyedi kódodat vidd magaddal és add át a helyszínen a szolgáltatónak!
Partnerünk KATA körbe tartozó egyéni vállalkozó, ezért csak a szolgáltatást ténylegesen igénybe vevő magánszemély részére szóló számlát fog tudni kiállítani!